Baba-Mama Klub

A Szentcsalád Plébánia Baba-Mama Klubját a közösség családjai alapították 1994-ben. Az akkor gyermekeikkel otthon levő anyukák rendszeresen összejártak valamelyikük otthonába. Nemsokára annyian lettek, hogy már a Plébániára szervezték a találkozókat. A jelenlegi klubok elejét imával szoktuk megnyitni, amely során megoszthatjuk egymással imaszándékainkat. Majd Hana Pinknerová: Mit súg Isten az anyák fülébe? című könyvéből szoktunk felolvasni egy rövid fejezetet, amiről beszélgetünk. Ezt követi a mondókázás, éneklés, játék. Jó időben a Plébánia kertjében lévő játszótérre is ki szoktunk menni. A klub rendelkezik minden eszközzel, amire a kicsiknek szükségük lehet: játékok, könyvek, asztalok, székek, pelenkázó, zsírkréták, ceruzák, autók, babaszőnyegek, kiscsúszda.

Megtalálhattok minket a Plébánián kéthetente kedd délelőtt a Nagyterem melletti babaszobában. 8:30-tól gyülekezünk, 9:00 órától kezdünk. Az aktuális alkalomról érdeklődjetek bártan nálam: Gyüre-Fekete Regina. Azokon a keddeken, amikor nincs klub, akkor pedig kisgyermekes szentségimádásra hívunk szeretettel mindenkit. A baba-mama klubos anyukák közös vágya valósult meg akkor, amikor lehetőség nyílt a Plébánia kápolnájában az Oltáriszentség jelenlétében gyermekeikkel is imádkozni.
9 órakor kezdődnek az alkalmak és legkésőbb 10-ig tartanak, ahol énekek, elmélkedések, csendes percek váltják egymást gyermekhangok kíséretében. A kicsiknek játszószőnyeget, játékokat rakunk ki. Bátran jöjjenek azok, akik szeretnének az Úr Jézus jelenlétében időt tölteni és nem zavarja őket, ha van egy kis alapzaj.

 

Kapcsolat:
Gyüre-Fekete Regina
30/4238110
fekete.regi@gmail.com

Mérő-Walter Tímea
30/5951700
scoutin@gmail.com

Címünk:
Kecskemét, Irinyi u. 62, bejárat a Bolyai Gimnázium felől.