A Szentcsalád Plébánia közössége kezdettől fogva fontosnak tartotta, hogy a „korábban születettekkel” is foglalkozzon, hogy megtalálják helyüket, tevékenységüket a közösségben. Első szervezője 1995-ben és vezetője Balai Margitka volt. A klubvezetést 2009-től adta át egy fiatalabb korosztálynak. A klub létszáma 30-35 fő. Kéthetente szerdánként jövünk össze 8,30 és 10,30 között. Egy-egy alkalommal 25 és 30 körüli nyugdíjas vesz részt a foglalkozásokon. Közösen készítünk félévre előre változatos programot. Gyakran felkérünk előadókat, akik lelki, egészségügyi, jogi, biztonságvédelmi, zenei, képzőművészeti vagy más minket érdeklő előadásokat tartanak Szeretjük az „irodalom” foglalkozást amire mindenki készül, kedvenc verset hoz, vagy novellát vagy könyvajánlót. A „könnyebb műfaj” sem marad el: negyedévente közös névnapozás tartunk, amin van humor, versengés /totó kitöltés/ éneklés, és enni és innivaló is bőven akad. Részt veszünk a Nyugdíjas Szövetség programjain is pl. versmondó verseny, népdaléneklés, Bibliai vetélkedő vagy sport rendezvény. Félévente egy egynapos zarándoklatot is szervezünk, legtöbbször papi vezetéssel.
Ezek a programok segítenek az egymás megismerésében, egymásra odafigyelésben, szeretetteljes, vidám, tartalmas időtöltésben.
Kapcsolat:
Printschlerné Horváth Csilla
30/ 4363 283
horcsilla@gmail.com