Gyermekliturgia

2014. május 16.

Évekre visszatekintő hagyománya van a Szentcsalád Plébánián a gyermekliturgiának. Játékos alkalmak ezek, ahol a vasárnapi evangéliumi részt vagy az aktuális egyházi ünnepet dolgozzuk fel a gyerekek nyelvén dalokkal, kézműveskedéssel, beszélgetve.Kettős céllal működik ez a szolgálat: egyrészt segíteni szeretnénk, hogy a kisebb gyermekekhez közelebb kerülhessen az evangélium, a szentmise liturgiája. Másrészt a kisgyermekes szülőknek, családoknak pedig a szentmisén való mélyebb jelenlétre, odafigyelésre adhat lehetőséget.Szeretettel várjuk az óvodás és első osztályos gyerekeket minden vasárnap a 10 órás szentmise előtt a Szentcsalád Plébánia Tanácstermében. Az alkalmak a szentmise első felében zajlanak, majd a gyerekekkel együtt visszajövünk a szentmise helyszínére, és az egész közösséggel együtt imádkozzuk el a „Miatyánkot”, ezután a gyerekek a családjukkal együtt vesznek részt a liturgia további részén. Időnként a misére „ellátogat” Rozmaring a „templom egere”, ilyenkor a gyermekliturgiásokat is a nagyterembe várjuk. 🙂

Nagy szeretettel várjuk azok jelentkezését is, akik szívesen bekapcsolódnának a szolgálatba. Akik örömmel tartanának egy-egy játékos, kreatív alkalmat a gyermekeknek, Palincsárné Szilvit (bianka20022@freemail.hu, 30/2199638) vagy Gyüre-Fekete Reginát keressék (fekete.regi@gmail.com, 30/4238110).

Pályázat

Miserend és nyitvatartás

Szentmisék

Hétfőtől szombatig

07:00

Vasárnap

8:00, 10:00 és 18:00

***

Irodai ügyintézés

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00-16:00

Szerda

10:00 – 12:00

Csütörtök

10:00 – 12:00 és 16:00 – 18:00

***

Urnatemetői ügyintézés

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Csütörtök

10:00 – 12:00

***

Urnatemető nyitva tartása

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Kedd

07:00 – 10:00

Szerda

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Csütörtök

10:00 – 12:00 és 14:00 – 18:00

Péntek

14:00 – 18:00

Vasárnap

07:30 – 11:00 és 17:30 – 18:00

***

Kert és játszótér nyitva

Hétköznap

10:00 – 17:00

EFOP-1.3.5-16 – PÁLYÁZATRÓL

Historia Domus

Verified by MonsterInsights