2014. 12. 07. – Heti hirdetések

2014. december 07.

A hét ünnepei, szentjei:
Hétfő: A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása
Szombat: Szent Lúcia szűz és vértanú

Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy házassági évfordulója. A jó Isten áldása legyen életeteken!

  1. December 8-án hétfőn 18 órától „Isten ereje az öröm” címmel imaestet szervez az Imádság Háza a helynökségen Cseh Péter Mihály szekszárdi káplán vezetésével.
  2. A piaristák 300 éves kecskeméti szolgálata tiszteletére hallhatunk kóruskoncertet a piarista templomban 2014. december 12-én, pénteken 17 órakor. Közreműködik a nagykanizsai, a budapesti, valamint a kecskeméti piarista iskola kórusa.
  3. December 13-án este fél 7-kor zenés áhítat lesz a Barátok templomában a templom szent Miklós kórusa közreműködésével.
  4. 2015 januárjában időszakos kiállítás nyílik a piaristák 300 évéről a Cifra palotában. Kérjük, hogy akik az iskolához kötődő tárgyi emlékeket, fényképeket, dokumentumokat őriznek és azokat a kiállítás időtartamára kölcsönöznék, jelentkezzenek. További információk az iskola honlapján olvashatók.
  5. Adventi lelkigyakorlatunk december 11-12-13 lesz, Szécsényi Attila atya vezetésével. Attila atya a lelkigyakorlat napjain 5 órától várja a gyónókat.
  6. December 20-án szombaton 18.30-kor Karácsonyi Léleksimogató koncert lesz a Barátok templomában.
  7. Közeledik az év vége. Kérjük, hogy akik még nem fizették be erre az évre egyházi hozzájárulásukat, tegyék meg!

Pályázat

Miserend és nyitvatartás

Szentmisék

Hétfőtől szombatig

07:00

Vasárnap

8:00, 10:00 és 18:00

***

Irodai ügyintézés

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00-16:00

Szerda

10:00 – 12:00

Csütörtök

10:00 – 12:00 és 16:00 – 18:00

***

Urnatemetői ügyintézés

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Csütörtök

10:00 – 12:00

***

Urnatemető nyitva tartása

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Kedd

07:00 – 10:00

Szerda

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Csütörtök

10:00 – 12:00 és 14:00 – 18:00

Péntek

14:00 – 18:00

Vasárnap

07:30 – 11:00 és 17:30 – 18:00

***

Kert és játszótér nyitva

Hétköznap

10:00 – 17:00

EFOP-1.3.5-16 – PÁLYÁZATRÓL

Historia Domus

Verified by MonsterInsights