Érseki szentmise Szentcsalád vasárnapján

2014. december 29.

December 28-a, Szentcsalád vasárnapja, mely egyben templomunk búcsúünnepe is. Ezen a délelőttön Bábel Balázs érsek atya mutatta be a szentmisét (a prédikáció itt hallható), a mise végén pedig Robi atya az egész közösség nevében köszönetet mondott azoknak, akik önkéntes munkájukkal segítették a plébánia életét 2014-ben. Elismerést kapott ebben az évben Ambrus Betti, aki rendszeres gyerekvigyázó, valamint énekkar oszlopos tagja. Farkas Feri, aki – Robi atyát idézve – „főhangosítóként”, a legtöbb prédikációt hallotta az idén, sőt egy ideje rögzíti is őket (ezeket lehet megtalálni itt a weboldalon a „Prédikációk” menüpontban). Palincsárné Szilvi aki sokat segít, a gyermekliturgiában, évek óta oszlopos tag a csapatban. Szécsi Árpi és Évi akik többek között a zenei szolgálatban, a Szent Erzsébet Alapítvány ügyeinek intézésében és még rengeteg egyéb tevékenységben vesznek részt. Vörös Dóri zenei szolgálata, Palotás Gábor és Gabi Ifjú házas csoport vezetése, szervezése, és zenei szolgálatuk miatt kapott elismerést. Provaznik Endre és Marika pedig a Margaréta Otthon szentmiséin segítenek hétről hétre, őket ezért illette köszönet.

Pályázat

Miserend és nyitvatartás

Szentmisék

Hétfőtől szombatig

07:00

Vasárnap

8:00, 10:00 és 18:00

***

Irodai ügyintézés

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00-16:00

Szerda

10:00 – 12:00

Csütörtök

10:00 – 12:00 és 16:00 – 18:00

***

Urnatemetői ügyintézés

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Csütörtök

10:00 – 12:00

***

Urnatemető nyitva tartása

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Kedd

07:00 – 10:00

Szerda

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Csütörtök

10:00 – 12:00 és 14:00 – 18:00

Péntek

14:00 – 18:00

Vasárnap

07:30 – 11:00 és 17:30 – 18:00

***

Kert és játszótér nyitva

Hétköznap

10:00 – 17:00

EFOP-1.3.5-16 – PÁLYÁZATRÓL

Historia Domus

Verified by MonsterInsights