December 28-án, Szentcsalád vasárnapján – a plébánia búcsúünnepén – Bábel Balázs érsek atya tartotta az ünnepi szentmisét templomunkban. Ezen az ünnepen köszöntötte a közösség a plébánia önkénteseit, akik szeretetteljes és önzetlen munkájukkal járulnak hozzá a közösség életéhez. Tamási Anna és Berényi Teréz évek óta lelkes gyerekvigyázók, Marozsiné Kalócz Katalin a felújítási munkák szervezésében, felügyeletében tett sokat, neki köszönhetjük, hogy minden rendben van körülöttünk. Gyüre-Fekete Regina szervezi és fogja össze a gyermekliturgiát. Kovács Frici a zenei szolgálata miatt, Kovácsné Huszti Anna Baba-mama klub vezetése miatt kapott elismerést. Szentgyörgyi Mihályné Mónika a karitász csoport oszlopa, minden munkában részt vesz, Kasza Lászlóné Marika pedig hűséges takarító, minden héten jön segíteni. Ivanics Ágnes a teremdíszítés, a liturgikus díszítések kitalálója alkotója, a virágdíszeket ő készíti, hozza. Horváth Judit évek óta készíti azokat a kereszteket, amit keresztelőre kapnak a gyerekek, a kis Szentcsaládos plasztikákat a különböző ünnepekre, bérmálásra, elsőáldozásra, illetve a jubiláns házasok számára. Juditka ezen kívül a karitásznak is sokat segít.
A szentmise végén érsek atya megáldotta a családokat.
A fotókat Berényi Jocónak köszönhetjük.