2016.12.18. – Heti hirdetések

2017. január 04.

Hirdetések

Szentcsalád Plébánia Kecskemét

  1. december 18.

Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy

házassági évfordulója. A jó Isten áldása legyen életeteken!

  1. A héten szerdától (!) szombatig reggel 6.00-tól rorátét tartunk, a hagyományoknak megfelelően. Az utolsó roráté december 23-án pénteken lesz.
  1. Adventi Lelkigyakorlat: December 18-19-20-án este 18.00-tól Korzenszky Richard OSB tihanyi perjel vezetésével a Nagyteremben.
  1. December 19-20-21-én élő betlehem várja a látogatókat a barátok templománál.
  1. Az ünnepi miserend megtekinthető a bejáratoknál és a hirdetőtáblán. Szentcsalád ünnepét,plébániánk búcsúját idén december 30-án pénteken ünnepeljük 18.00-kor kezdődő szentmisével.
  1. December 24-én 16.00-tól hittanosaink előadásában pásztorjátékra várjuk a kicsiket és nagyokat a nagyterembe!
  1. December 31-én a hálaadó szentmisét este 19.00-órakor kezdjük, mely után az immár hagyományos batyus bál következik.
  1. Szentlélek szeminárium indul a plébánián 2017. január 16-tól hétfőnként. További információk és jelentkezés a plakáton és a plébánia honlapján.
  1. Három hétvégés Lelkigyakorlat sorozat indul 2017. február 25-26-án, március 25-26-án, április 29-30-án (elvált, külön élő, özvegy, meg nem házasodott) egyedülálló szülők számára. Kecskeméten.Részletek ​megtalálhatók ​a templomokban kihelyezett plakáton és szórólapokon.

Plébániai Tábor – 2025.

A jelentkezési lap

IDE KATTINTVA LETÖLTHETŐ

Pályázat

Miserend és nyitvatartás

Szentmisék

Hétfőtől szombatig

07:00

Vasárnap

8:00, 10:00 és 18:00

***

Irodai ügyintézés

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00-16:00

Szerda

10:00 – 12:00

Csütörtök

10:00 – 12:00 és 16:00 – 18:00

***

Urnatemetői ügyintézés

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Csütörtök

10:00 – 12:00

***

Urnatemető nyitva tartása

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Kedd

07:00 – 10:00

Szerda

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Csütörtök

10:00 – 12:00 és 14:00 – 18:00

Péntek

14:00 – 18:00

Vasárnap

07:30 – 11:00 és 17:30 – 18:00

***

Kert és játszótér nyitva

Hétköznap

10:00 – 17:00

EFOP-1.3.5-16 – PÁLYÁZATRÓL

Historia Domus

Verified by MonsterInsights