2021. június 6. – Heti hirdetések

2021. június 06.

A hét ünnepei szentjei 

KeddBoldog Sándor István, szerzetes és vértanú
Szerda:  Szent Efrém diakónus és egyháztanító
Péntek:  Jézus Szentséges Szíve
Szombat  A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve

Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy házassági évfordulója. A jó Isten áldása legyen életeteken!

  1. Csütörtökön egész napos szentségimádásra várunk benneteket a megszokott rendben.
  2. Jövő vasárnap az esti szentmisét (18.00) Kovács Ferenc atya mondja. Ekkor tudjuk megköszönni a közel két éves szolgálatát, amelyet itt végzett közöttünk és érünk. Vegyünk részt minél többen ezen a szentmisén, imádkozzunk Feri atyáért, hálát adva az elmúlt időszakért és Isten áldását kérve számára az új szolgálati helyén.
  3. Idén nyáron ismét lesz „Plébániai Közösségi Tábor”, Időpontja: július 14-18. (szerda-vasárnap). A helyszín: Veszprém. Részletes információ és a jelentkezési lap a listára kiküldésre került, illetve személyesen kérhető az irodában. Várjuk a jelentkezőket, még van hely!
  4. A „Felekezetközi dicsőítő alkalom” szervezői szeretettel várnak benneteket, közös imádságra, dicsőítésre június 13-án vasárnap 15 órától a Pünkösdi Gyülekezet imatermébe. A Dicsőítést Csiszér László zenekara vezeti.

Pályázat

Miserend és nyitvatartás

Szentmisék

Hétfőtől szombatig

07:00

Vasárnap

8:00, 10:00 és 18:00

***

Irodai ügyintézés

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00-16:00

Szerda

10:00 – 12:00

Csütörtök

10:00 – 12:00 és 16:00 – 18:00

***

Urnatemetői ügyintézés

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Csütörtök

10:00 – 12:00

***

Urnatemető nyitva tartása

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Kedd

07:00 – 10:00

Szerda

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Csütörtök

10:00 – 12:00 és 14:00 – 18:00

Péntek

14:00 – 18:00

Vasárnap

07:30 – 11:00 és 17:30 – 18:00

***

Kert és játszótér nyitva

Hétköznap

10:00 – 17:00

EFOP-1.3.5-16 – PÁLYÁZATRÓL

Historia Domus

Verified by MonsterInsights