Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy házassági évfordulója. A jó Isten áldása legyen életeteken!

  1. Szeretettel várunk benneteket ma délután (július 4-én vasárnap)15.30-ra a Mária kápolna búcsúi szentmiséjére, melyet Ivanics Zoltán atya mutat be. Ezt követően – járvány korlátozások elmúltával – vasárnaponként 16 órától ismét lesznek szentmisék a Mária kápolnában, továbbá minden hónap 13-án 15 órától keresztutat imádkozunk, melyet szentmise követ.
  2. A Magyar Katolikus Püspöki Kar rendelkezése értelmében, összehangban az Állami szabályozással, a mai naptól nem kötelező a maszk használata a templomokban, továbbá visszavontak minden liturgiára vonatkozó korlátozó rendelkezést. Természetesen, továbbra is figyeljünk egészségünk megőrzésére, vigyázzunk magunkra és egymásra.
  3. A Szent Imre Iskola hirdetése: A kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola matematika-kémia szakos kollégát keres (az 1. évben határozott, utána határozatlan időre, teljes munkaidőben. A munkakörbe sorolt feladatok ellátása a jogszabályi feltételeknek és az intézmény pedagógiai programjában foglaltaknak megfelelően történik).A keresztény, katolikus elkötelezettség előnyt jelent. Szeretettel várjuk innovatív, lendületes, fiatalos tantestületünkbe! A fényképes önéletrajzokat az  iskola portáján személyesen, emailben az iskola@szentimre-kmet.hu vagy a postai úton a 6000 Kecskemét, Szent Imre utca 9. –re várjuk.