A hét ünnepei szentjei

Hétfő: Kim Taegon Szent András áldozópap, Csong Haszang Szent Pál és társaik vértanúk
Kedd: Szent Máté, apostol és evangélista
Csütörtök: Pietrelcinai Szent Pio, áldozópap
Péntek: Szent Gellért, püspök és vértanú

Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy házassági évfordulója. A jó Isten áldása legyen életeteken!

 

  1. Köszönjük a közös imádságot mindazoknak, akik részt vettek az Eucharisztikus Kongresszus bármely programján, továbbá külön hála és köszönet mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy a zárómisére buszos csoport indulhatott a plébániáról.
  2. Szeptember 25-én szombaton családi napra várunk benneteket a plébániára! 9 órától szentmise, utána előadás, beszélgetés, délben közös ebéd. Vendégünk lesz Dr. Balog Márta CB nővér (Nyolc Boldogság Közösség), aki az afrikai tartomány nővér elöljárója, ottani tapasztalatairól hallhatjuk Őt ezen a napon. A gyerekeknek külön program is lesz. A további részletekről a plakáton, továbbá a levelező listán tájékozódhattok. Az ebéd miatt a részvétel regisztrációhoz kötött. A regisztrációhoz szükséges információt/linket a levelezőlistán tettük közzé ill. az irodában is tudunk segítséget nyújtani.
  3. Jövő vasárnap (09.26) a hagyományoknak megfelelően a 10 órakor kezdődő szentmisén tartjuk a hittanos tanévnyitót, erre az alkalomra hívjuk hittanosainkat, iskola táskáikkal együtt, amelyeken megáldunk. Szintén ezen a szentmisén kerül sor az új ministránsok avatására, a ministránsruhák átadására.
  4. Induló csoportjaink:

A héten induló csoportok:

  • Felső tagozatos plébániai közösség – csütörtökönkén 16:30-18:00 (első alkalom 09.23.)
  • Középiskolás plébániai közösség – csütörtökönként 18:00-19:30 (első alkalom 09.23.)
  • Ministráns közösség – péntekenként 17:00-18:00 (első alkalom 09.24.)

 

A következő héttől induló csoportok:

  • Alsó tagozatos plébániai közösség- keddenként 16.30-18.00 (első alkalom 09.28.)
  • Elsőáldozási felkészítő – szerdánként 16:30-18:00 (első alkalom 09.29.)

 

Külön személyes tájékoztatás szerint:

  • Hittanos ének és zenekar próba – két/három hetente pénteken 15.00-17.00 (Info. Takács Gábornál)
  • „Kalász” csoport 10 év feletti lányoknak péntek 2-hetente 17.00-18.30 (infó. Kerekes Mónika hittanárnál)
  • Katekumenátus – keddenként, várjuk a jelentkezőket! (infó. Robi atyánál)

 

5. Rózsaeső imaestre vár benneteket a Nyolc Boldogság Közösség, október 2-án szombaton, Lisieauxi (Kis) Szent Teréz közbenjárását kérve. Program 18:00-tól itt a nagyteremben: szentmise, tanítás, tanúságtételek és levélírás. Az elmúlt évi ima meghallgatásokról szóló tanúságtételeket kérjük jelezzétek a közösség tagjainak!
6. A héten szerdán kerül sor a Nyolc Boldogság Közösség, e tanévben első „nyílt alkalmára”, melyen közös vesperás imádságra és beszélgetésre hívnak benneteket. A részvétel regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a takacs.gabor@nyolcboldogsag.hu e-mail címen lehet.
7. Irgalom Forrása közbenjáró imaszolgálatra hívnak benneteket a Nagytemplomba 2021. szeptember 26-án délután fél 4-től. Dicsőítés, tanítás, majd közbenjárás testi- és lelki gyógyulásért az Oltáriszentség előtt.