Szeretettel köszöntjük azokat, akik a héten ünneplik névnapjukat, születésnapjukat vagy házassági évfordulójukat.
A Jóisten áldása legyen életeteken!
PROGRAMOK A PLÉBÁNIÁN
1. Kedden délelőtt 09:00 órától Baba-Mama Klub lesz a Plébánián.
2. Szerdán Nyugdíjas Klub lesz a Plébánián 09:30 órától.
3. Szerdán délután 16:30 órától gerinctorna lesz az Ifi-klubban.
4. Csütörtökön egész napos Szentségimádást tartunk a Sekrestyében a szokott rend szerint.
FELHÍVÁSOK
5. Nagyböjt péntekjein tartunk esti Szentmisét és előtte Keresztúti Ájtatosságot: este 17:30 órakor kezdjük közösen a Keresztutat, utána pedig rögtön a Szentmisét.
Hagyományainkhoz híven ezen alkalmakon – vállalásaik alapján – plébániai csoportjaink-közösségeink imádkozzák az egyes stációk elmélkedéseit.
Jövő héten pénteken kivételesen reggel is tartunk Szentmisét és előtte Keresztutat: reggel 7 órakor kezdjük a Szentmisét, utána pedig rögtön a Keresztutat.
6. Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik részt vettek, illetve szolgálatukkal vagy adományukkal hozzájárultak Egyházközségünk nagyböjti lelkigyakorlatának megrendezéséhez.
7. A hónapok elsőcsütörtökjein, így jövő csütörtökön is, a Szentségimádást papi és szerzetesi hivatásokért ajánljuk fel: szeretettel várunk Mindenkit papjainkért és szerzeteseinkért imádkozni.
8. Április 5-én, elsőszombaton a reggeli Szentmise után várjuk közös imádságra mindazokat, akik szeretnének bekapcsolódni a fiatalokért, gyermekekért mondott Rózsafüzér-imába.
9. A Kéfás Közösség ismételten három alkalomból álló, dicsőítéssel egybekötött tanítássorozatot indított március 17-től, kéthetente hétfőn 18:00 órától, melynek következő alkalma március 31-én, hétfőn este 18:00 órától lesz. Mindenkit szeretettel várnak.
10. Április 5-én, jövő szombaton délelőtt 09:00 és 12:00 óra között a Szentcsalád Plébánia Karitász Csoportja és az Egyedülálló Szülők Klubja Kecskemét közösen ruha- és játékbörzét szervez a Plébánián. Várunk adományként női, férfi és gyermekruhákat, játékokat, amelyeket szívesen felajánlunk azok részére, akik még hasznát tudják venni. A terem előkészítéséhez és a kirakodáshoz reggel fél 8 órától, illetve a terem rendbetételéhez és az elrakodáshoz déli 12 órától szívesen fogadunk önkéntes segítőket, akiknek előre is köszönjük a szolgálatát. További információért Golovics Mónika karitászvezetőhöz lehet fordulni.
11. Ugyancsak április 5-én, szombaton délelőtt 09:00 órától szeretnénk rendbe tenni – tavaszi nagytakarítás-jelleggel – a plébánia-épületünk udvari és utcai kertjét. Szeretettel várjuk erre az alkalomra a növényzet alakításával kapcsolatos nehezebb fizikai munkákra férfi önkéntesek jelentkezését, továbbá a könnyebb kerti munkákra és takarításra pedig női önkéntesek jelentkezését. A segítőket szerény ebéddel látjuk vendégül, melynek érdekében előzetes jelentkezést kérünk plébániai Irodánkon. Minden önkéntest és segítőt hálás szívvel fogadunk.
12. A budapesti mintára Kecskeméten is főképpen férfiak számára szervezett„TÉRdeplő-
13. Április 2-án, szerdán délután 15:00 órakor megemlékezés és koszorúzás lesz Károlyi Bernát ferences atya emlékművénél a Barátok Temploma előtt. Szeretettel várnak Mindenkit.
14. Április 6-án, jövő vasárnap a Szentföld javára gyűjtjük a perselyadományokat. Minden adományt előre is hálás szívvel köszönünk meg.
15. Szeretettel és tisztelettel kérjük a kedves Szülőket-Családokat, hogy a Gyermekliturgián résztvevő Gyermekekkel legalább 5 perccel a kezdés előtt érkezzenek meg a Tanácsterembe és ott személyesen bízzák rá Gyermeküket a Liturgia vezetőjére. Hálás szívvel köszönjük az együttműködést ez ügyben is.
16. Ne feledkezzünk meg arról, hogyadónk 1 %-át fölajánlhatjuk a Magyar Katolikus Egyház javára a 0011-es technikai számon.
17. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2025. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről szóló körlevelében foglaltaknak megfelelően Egyházközségünkben is elindítottuk a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést.
Minden eddigi és jövőbeni adományt is hálás szívvel köszönünk meg.
18. Szívből jövő köszönetünket fejezzük ki a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ vezetőjének és munkatársainak azért a 10 kartondoboznyi támogatásért, amellyel – Húsvét közeledtével – a Szentcsalád Plébánia Karitász Csoportján keresztül a környezetünkben nehéz helyzetben élő, rászoruló családokat és egyedülállókat segítik.
A kecskeméti Wojtyla Barátság Központ
vezetője és munkatársai
szeretettel várnak Mindenkit
a következő rendezvényükre
2025. április 2-án, szerdán délelőtt 11:00 órától
2025. április 2-án, szerdán lesz 20 esztendeje, hogy Karol Wojtyla – Szent II. János Pál pápa – a földi valóságból a mennyei hazába költözött. Ez alkalomból a Wojtyla Barátság Központba látogat Bartosz Kaliński úr, a néhai lengyel egyházfő szülővárosa, Wadowice polgármestere.
A hivatalos program első felében délelőtt 11:00 órai kezdettel Lévai Jánosné tanácsnok asszony, önkormányzati képviselő köszönti a wadowicei polgármestert és delegációját, valamint a résztvevőket Kecskemét Önkormányzata nevében a Wojtyla Barátság Központ szociális-