2017.02.26 – Heti hirdetések

2017. február 24.

Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy
házassági évfordulója. A jó Isten áldása legyen életeteken!

  1. Szerdán megkezdődik a szent negyven nap, 18 órakor lesz szentmise hamvazással. Ne feledkezzünk meg a böjti fegyelemről.
  1. A korábban hirdetettek szerint megkezdődött csütörtökönként a csendes szentségimádás a kápolnában. A reggeli mise után helyezzük ki az oltáriszentséget, ezt követően közösen imádkozunk, majd félóránként/óránként beosztva, igyekszünk „kitölteni” az egész napot! Csatlakozni, (vállalni egy / fél órát) még természetesen lehet. a jelentkezőket Ivanics Ági koordinálja.
  1. Ökumenikus világ imanaphozcsatlakozunk a Fülöp szigetek szegényeiért március 3-án, pénteken 16.30-kor a Református Újkollégium dísztermében.
  1. Szombaton plébániánkon épületében tartja országos találkozóját és képzését a Nyolc Boldogság Közösség „Laikus ága” és „Papi testvérisége”. A közösség tagjai szeretettel várnak mindenkit szombat estére, 00 tól a kápolnába, ahol közösség szombati vesperását imádkozzuk, buzdítást mond Mikovics Krisztina CB nővér a Homokkomárom Közösségi centrum koordinátora. A vesperás után agapéra várunk minden résztvevőt.
  1. Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a személyi jövedelem adó 1+1 százalékának felajánlására! Rendelkező nyilatkozatok, és adószámos papírok az iroda előtti asztalról elvihetők.
  1. Nyílt napok a Szent Imre Óvodában: március 9. a Szent Imre utcában március 10-én a Teleki utcai épületben. 9.00-10.00 közt várják az érdeklődőket. Részletek a plakáton.
  1. A Piarista Rend alapításának 400. évfordulójaalkalmából a piarista atyák ünnepélyes fogadalom újítása lesz a Piarista Templomban március 6-án, hétfőn 18.30-kor.
  1. Egyházmegyénk idei Asztrik-emlévhezkapcsolódva és Érsek atya meghívására, esperes kerületenként zarándoklatra indulunk Kalocsára. Kecskemétről április 2. vasárnap szervezünk zarándoklatot! Indulás a plébániától reggel 8.00-kor.
    Program: Érseki mise, filmvetítés, ima, látogatás Asztrik püspök sírjánál, egyházmegyei múzeumok meglátogatása és (fakultatív) ebéd.
    Részveli díj: – Ft ebéddel 3000.- Ft.
    Jelentkezni Az irodában (Varga Anginál Továbbá Takács és Kutasi Gábornál) lehet, kizárólag a részvételi díj befizetésével!
  1. A piarista iskola hirdetése:
    „A Piarista Iskola szeretettel várja 2017. március 7-én, kedden 8 órától a következő tanévben első osztályt kezdő óvodás gyermekeket és szüleiket alsó tagozatos nyílt napjára. További információk az iskola honlapján olvashatóak.”

Az urnatemető ünnepi nyitvatartása

Pályázat

Miserend és nyitvatartás

Szentmisék

Hétfőtől szombatig

07:00

Vasárnap

8:00, 10:00 és 18:00

***

Irodai ügyintézés

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00-16:00

Szerda

10:00 – 12:00

Csütörtök

10:00 – 12:00 és 16:00 – 18:00

***

Urnatemetői ügyintézés

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Csütörtök

10:00 – 12:00

***

Urnatemető nyitva tartása

Hétfő

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Kedd

07:00 – 10:00

Szerda

10:00 – 12:00 és 14:00 – 16:00

Csütörtök

10:00 – 12:00 és 14:00 – 18:00

Péntek

14:00 – 18:00

Szombat

7:00 – 8:00

Vasárnap

07:30 – 11:00 és 17:30 – 18:00

***

Kert és játszótér nyitva

Hétköznap

10:00 – 17:00

EFOP-1.3.5-16 – PÁLYÁZATRÓL

Historia Domus

Verified by MonsterInsights