Ferenc Pápa Budapestre látogat!

Ferenc Pápa Budapestre látogat!

Örömmel értesültünk róla, hogy a Szentatya bejelentette a döntését, miszerint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére Budapestre jön.

Bízunk benne, hogy látogatása nagy bátorítást és lelki megerősítést jelent mindannyiunk, és az Eucharisztikus Kongresszus majdani részvevői számára.

Budapest, 2021. március 8.

Dr. Erdő Péter
bíboros, prímás
esztergom-budapesti érsek

Dr. Veres András
győri megyéspüspök
az MKPK elnöke

2021. március 7. – Heti hirdetések

2021. március 7. – Heti hirdetések

Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy házassági évfordulója. A jó Isten áldása legyen életeteken!

  1. Köszönjük a járvány-szabályok eddigi precíz betartását! Mint ismeretes a járvány harmadik hulláma zajlik jelenleg, így továbbra is kérjük, hogy vigyázzunk egymásra a Plébánia épületében is – a héten kihirdetett országos és Főegyházmegyei szabályok betartásával. Különösen figyeljünk a kézfertőtlenítésre, a maszk használatra, a távolságtartásra, továbbá arra, hogy épületben tilos bármiféle csoportosulás – a szentmisék, imák után azonnal hagyjuk el az épületet. A közösségek, csoportok, a már megszokott módon, továbbra is az online térben gyűlnek össze!
  2. Csütörtökön egész napos (egyéni) szentségimádásra várunk benneteket a kápolnában, a már ismert rend szerint.
  3. Nagyböjti tartós/száraz élelmiszergyűjtésre szánt adományokat a héten helyezhetitek el, az elmúlt évekhez hasonlóan az előtérben található dobozba.
  4. Közös keresztútra hívunk benneteket nagyböjt péntekjein 17.30-tól melyet szentmise követ. A péntek esti keresztutak és szentmisék – a járványszabályok könnyebb betartása miatt – a nagyteremben lesznek, (ahol figyeljünk különösen is a távolság megtartására). Ezeken a péntekeken reggel nem tartunk szentmisét a kápolnában.
  5. A Szent Imre Iskola hirdetése:

” A Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola szeretettel hívja és várja azokat a leendő első osztályosokat, akik szeptember elsején megkezdik általános iskolai tanulmányaikat. A rendkívüli helyzetre való tekintettel minden információt az iskola honlapján találhatnak meg, ahol megismerkedhetnek az intézménnyel és a leendő elsős tanítókkal. Előzetes jelentkezésüket március 10-ig várjuk! www.szentimre-kmet.hu

 

Verified by MonsterInsights