2014. 11. 30. – Heti hirdetések

A hét ünnepei, szentjei:
Szerda: Xavéri Szent Ferenc
Szombat: Szent Miklós püspök

Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy házassági évfordulója. A jó Isten áldása legyen életeteken!

  1. Adventben minden hétköznap roráte misét végzünk reggel 6 órakor.
  2. December 5-én pénteken 16.30-kor Böjte Csaba fog misézni a Piarista Templomban.
  3. A piaristák 300 éves kecskeméti szolgálata tiszteletére hallhatunk kóruskoncertet a piarista templomban 2014. december 12-én, pénteken 17 órakor. Közreműködik a nagykanizsai, a budapesti valamint a kecskeméti piarista iskola kórusa.
  4. December 13-án este fél 7-kor zenés áhítat lesz a Barátok templomában a templom szent Miklós kórusa közreműködésével.
  5. Három hétvégés Lelkigyakorlat sorozat indul 2015. február 21-22, március 21-22, április 18-19-én (elvált, külön élő, özvegy, meg nem házasodott) EGYEDÜLÁLLÓ SZÜLŐK SZÁMÁRA Kecskeméten. Részletek a plakáton.
  6. A Piarista Általános Iskola azonnali kezdéssel álláspályázatot hirdet alsós osztálytanítói poszt betöltésére. A pályázatok elbírálása folyamatos.
  7. December 7-én Plébániánk ad helyet a város által megrendezett szeretetebéd osztásnak, amelyhez nagyon nagy szükség van közösségünk összefogására. Szeretném kérni segítségeteket a szentmise után a nagyterem elrendezésében, az ebéd osztásában, és utána az elpakolásban.
  8. Szintén december 7-én fog és vidd vásár lesz a szentmisék után, az ifjúsági klubban.

Ünnepi miserend

December 24. szerda 6:00 és 24:00 óra
December 25. csütörtök 10:00 és 18:00 óra
December 26. péntek 10:00 óra
December 28. vasárnap 10:00 óra búcsúi szentmise Érsek atyával, valamint 18:00 óra
December 31. szerda 18:00 óra Hálaadás
2015. január 1. csütörtök 10:00 és 18:00 óra

Urnatemetői és egyéb irodai ügyintézés

December 13. szombat zárva
December 22. hétfő 10:00-12:00 és 14:00-16:00
December 24. szerda zárva
December 29. hétfő 10:00-12:00 és 14:00-16:00
December 31. szerda zárva
2015. január 2. péntek zárva

Az urnatemető ünnepi nyitvatartása

A külön nem jelzett napokon a megszokott rend szerint tartunk nyitva

December 13. szombat zárva
December 24. szerda 10:00-12:00
December 25. csütörtök 9:00-11:00 és 17:30-18:00
December 26. péntek 9:00-11:00
December 31. szerda 16:00-18:00
2015. január 1. csütörtök 9:00-11:00 és 17:30-18:00
2015. január 2. péntek 10:00-12:00

Adok-Viszek vásár lesz!

December 7-én vasárnap – mind a két mise után -, ismét adok-viszek vásárt rendezünk a plébánián. Várunk ruhákat, könyveket, játékokat, CD-ket, ajándéktárgyakat, esetleg konyhai eszközöket.

(tovább…)

2014. 11. 23. – Heti hirdetések

A hét ünnepei, szentjei:
Hétfő: Szent Dung-Lac András áldozópap és társai,vietnami vértanúk
Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy házassági évfordulója. A jó Isten áldása legyen életeteken!

  1. November 27.-én 19:00 órától lesz a filmklub következő alkalma a Plébániánkon. A film az Emberek és Istenek lesz.
  2. Köszönjük szépen a rajzpályázatra beérkezett sok rajzot! Az ünnepélyes megnyitó, és értékelés november 28-án, pénteken 15 órakor lesz az előtérben! Szertetettel várunk mindenkit!
  3. Sok szeretettel hívjuk benneteket adventi koszorú készítésre november 29-én a 15 órára. Az alapanyagok beszerzése miatt kérjük, jelezzétek részvételi szándékotokat Lovas Mária hitoktatónál.
  4. November 30-án, a szentmise után a Lakó Sándor kamarazenekar tart hangversenyt. Tiszteljük meg őket jelenlétünkkel minél többen.
  5. November 30-án, vasárnap délután fél 4-kor Irgalom Forrása közbenjáró imaszolgálat lesz a Nagytemplomban. Várnak minden testi – lelki gyógyulásra vágyót. Részletek a plakáton.
  6. December 7-én vasárnap, a misék után, ismét adok-viszek vásárt rendezünk. Várunk ruhákat, könyveket, játékokat, esetleg konyhai eszközöket. Adományokat szívesen fogadunk, de az áruk elvihetők hozzájárulás nélkül is. A befolyt összeget a rászoruló családok karácsonyi csomagjára fordítjuk.
  7. Adventi lelkigyakorlatunk december 11-12-13 lesz, Szécsényi Attila atya vezetésével.
  8. Közeledik az év vége. Kérjük, hogy akik még nem fizették be erre az évre egyházi hozzájárulásukat, tegyék meg!
  9. Kt tagjait, kedden 7 órára várom.
Verified by MonsterInsights