2014. 08. 17.

  1. A hét ünnepei, szentjei:

Kedd: Szent Bernát
Szerda: Szent István király
Csütörtök: Szent X. Piusz pápa
Péntek: Szűz Mária királynő

Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy házassági évfordulója. A jó Isten áldása legyen életeteken!

  1. Augusztus 20-án szentmise 9 órakor lesz, az urnatemető 8-11 óráig látogatható.
  2. Aug. 23-án lesz plébániánk alapításának 20. évfordulója. A részletes program a hirdetőtáblán található. Aki szeretne ebédet kapni (önkéntes adományt elfogadunk érte) az az irodában jelentkezzen és vigye el az ebédjegyet aug. 15-ig.
  3. Hagyományos megemlékező szentmise lesz augusztus 24-én 11:30-as kezdettel a kunbaracsi templomdombon. A Beliczai család szeretettel vár mindannyiótokat. További információ a hirdetőtáblán.
  4. A Piarista Gimnázium fizika tanári állást hirdet. Jelentkezési határidő augusztus 20-a. További információk az iskola honlapján találhatók.
  5. Azok a fiatalok (középiskolásoktól kezdődően) vagy felnőttek, akik szeretnének megkeresztelkedni, elsőáldozók lenni, vagy bérmálkozni, jelentkezzenek az irodában aug. 31-ig.

2014. 08. 10.

1. A hét ünnepei, szentjei:

Szerda: Boldog XI. Ince pápa
Csütörtök: Szent Maximilián Kolbe áldozópap és vértanú
Péntek: Szűz Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony (parancsolt ünnep)

Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy házassági évfordulója. A jó Isten áldása legyen életeteken!

2. Csendes szentségimádás van papi, szerzetesi hivatásokért, családjainkért péntekenként 17 órától a szentmise kezdetéig.

3. Ma este fél 8-kor a Barátok együttes léleksimogató koncertje lesz a Barátok Temploma udvarán.

4. Augusztus 14-én este 7 órakor a Saxorgan duó koncertje lesz a nagytemplomban. Részletek a hirdetőtáblán.

5. Augusztus 23-án lesz plébániánk alapításának 20. évfordulója. A részletes program a hirdetőtáblán található. Aki szeretne ebédet kapni (önkéntes adományt elfogadunk érte) az az irodában jelentkezzen és vigye el az ebédjegyet augusztus 15-ig.

6. Augusztus hónapban urnatemetői ügyintézés csak szerda délelőtt 10-12 óra között lesz. Hétfő délután az iroda zárva tart. Szeptembertől a megszokott rend szerint hétfőn 14-16, szerdán 10-12 óra között lesz urnatemetővel kapcsolatos ügyintézés.

7. Hagyományos megemlékező szentmise lesz augusztus 24-én 11:30-as kezdettel a kunbaracsi templomdombon. A Beliczai család szeretettel vár mindannyiótokat. További információ a hirdetőtáblán.

8. A Piarista Gimnázium fizika tanári állást hirdet. Jelentkezési határidő augusztus 20. További információk az iskola honlapján találhatók.

9. Azok a fiatalok (középiskolásoktól kezdődően) vagy felnőttek, akik szeretnének megkeresztelkedni, elsőáldozók lenni, vagy bérmálkozni, jelentkezzenek az irodában augusztus 31-ig.

2014. 08. 03.

  1. A hét ünnepei, szentjei:

Hétfő Vianney Szent János
szerda: Urunk színeváltozása
péntek: Szent Domonkos
szombat: Keresztről Nevezett Szent Terézia Benedikta

Szeretettel köszöntjük azokat, akiknek a héten lesz névnapja, születésnapja vagy házassági évfordulója. A jó Isten áldása legyen életükön!

2. Csendes szentségimádás lesz papi, szerzetesi hivatásokért, családjainkért péntekenként 17 órától a szentmise kezdetéig.

3.  Augusztus 10-én este fél 8-kor a Barátok együttes léleksimogató koncertje lesz a Barátok Temploma udvarán.

4.  Jazz és orgonaest lesz a Nagytemplomban augusztus 14-én, csütörtökön 19 órakor.

5.  Augusztus 23-án lesz plébániánk alapításának 20. évfordulója. A részletes program a hirdetőtáblán található. Aki szeretne ebédet kapni (önkéntes adományt elfogadunk érte) az az irodában jelentkezzen és vigye el az ebédjegyet augusztus 15-ig.

6. Augusztus hónapban urnatemetői ügyintézés csak szerda délelőtt 10-12 óra között lesz. Hétfő délután az iroda zárva tart. Szeptembertől a megszokott rend szerint hétfőn 14-16, szerdán 10-12 óra között lesz urnatemetővel kapcsolatos ügyintézés.

7. Hagyományos megemlékező szentmise lesz augusztus 24-én 11:30-as kezdettel a kunbaracsi Templomdombon.

8. Azok a fiatalok (középiskolásoktól kezdődően) vagy felnőttek, akik szeretnének megkeresztelkedni, elsőáldozók lenni, vagy bérmálkozni, jelentkezzenek az irodában augusztus 31-ig.

 

Anna-bál

anna_bal_plakat

Július 26-án, szombaton este 19 órai kezdettel családos báli mulatság tarttatik a Szentcsalád Plébánia (Irinyi u. 62.) nagytermében.

(tovább…)

Karitász-csoport

A Szentcsalád Plébánia Karitász csoportját 1995-ben Felföldi Sándorné Klárika néni szervezte, illetve alapította meg Lajos atya megbízásából. 1996-tól hivatalosan is egyházmegyei bejegyzéssel működik.

A karitász görög eredetű CARITAS szóból származik, melynek jelentése: SZERETET Ismert jele: a „lángoló kereszt”, a szeretet lángját jelképezi. Megalakulástól kezdve célunk, hogy közösségünk tagjai keresztény értékek növelésével figyeljenek egymásra és segítsék a rászorulókat. A nagy, városi lakótelepen nem könnyű megtalálni az igazán rászoruló családokat, beteg, idős, magányos embereket. Ehhez a munkához kezdettől fogva kérjük a védőnők, óvónők, pedagógusok segítségét.

Csoportunk ima- és munkacsoport. Jelenlegi létszámunk 25 fő. Nagyon fontos az imaháttér, melyet idősebb és beteg testvéreink biztosítják. Havi egy alkalommal jövünk össze a plébánián. Közös ima után megbeszéljük az elvégzett, illetve előttünk álló feladatokat. Meghallgatjuk egymás örömét, bánatát, problémáját. Szerda délelőtt 9-12 óráig nyitva tartást, illetve ügyeletet tartunk.

Plébániánk életében, programjaiban részt veszünk.

Főbb tevékenységeink

  • Elsősorban közösségünk, de a Széchenyivárosi lakótelepen élő idős és beteg testvéreink látogatása otthonukban és a kórházban. A Margaréta Szociális Otthonban is látogatunk időseket.
  • Nagyon fontos és állandó lelkileg és fizikailag is a megyei kórházban a szentmise szolgálatunk. Plébániánk látja el a katolikus betegek lelki gondozását. Karitász csoportunk vállalta vasárnap délutánonként a szentmise előkészítését és a betegek szentmisére való eljutását.
  • Mozgásukban korlátozott testvéreinket szentmisére autóval elszállítjuk, ezen kívül bevásárlásban, hivatalos ügyek intézésében is segítünk. Nehéz helyzetben lévő családoknak alkalmanként segélyt adunk. Közszámla tartozás, szemüveg- vagy gyógyszer kiváltásában is tudunk segítséget nyújtani.
  • Húsvétra és karácsonyra élelmiszercsomagot készítünk és eljuttatjuk rászoruló családok és magányos idősek részére.
  • A Katolikus Karitász és a Magyar Élelmiszerbank által a nagy áruházakban szervezett élelmiszergyűjtésben is aktívan
  • veszünk részt. Itt igyekszünk a fiatalokat is bevonni szórólap osztással.
  • A Magyar Élelmiszerbank EU-s élelmiszer segélyprogram keretében kapunk tartós élelmiszert évenként egy-két alkalommal.
  • Adventban a Katolikus Karitász az „egymillió csillag a szegényekért” nemzetközi akciója keretén belül gyertyát árulunk. Minden egyes gyertya a karitász kiáltása az elesettekért, az idősekért, a betegekért, a rászorultakét. A gyertyáért felajánlott adományt is a karácsonyi élelmiszer csomagokra fordítjuk.
  • Plébániánk alagsorában van a karitász helyiségünk, melyben gyűjtjük az adományokat. (ruha, játék, könyv, élelmiszer stb.) Így folyamatosan egész évben tudunk biztosítani ruhát idény és igény szerint a rászorulóknak.
  • Tavasszal és ősszel rendezünk „Hozd és vidd” ruha- és játékvásárt mely igen népszerű.

Csoportunk Teréz anya gondolatát választotta jelmondatává:

„Nem az a fontos mi mindent teszünk, hanem az, hogy tetteinkben mennyi a szeretet.”

Dr. Szigetváriné Tóth Erzsébet

karitász csoportvezető
telefon: 06-30/595-47-47
email: szig.erzsi@freemail.hu

Verified by MonsterInsights